Köszönetnyilvánítás :')

Sziasztok! 

Szeretnék mindenért köszönetet mondani nektek!
Ott kezdeném, hogy ti már decemberben/januárban, mikor a blogot keztdem, már ott sok kommentet küldtetek, és bátorítottatok!  Rengeteg olyan kommentet kaptam itt a blogon, vagy akár Facebook-on, amitől elérzékenyültem, és megkönnyeztem... Köszönöm!

Köszönöm, hogy annyira türelmesek voltatok, mindegy, mennyit késtem, ti vártátok a következő részt, és nem hagytátok itt a blogot, és ugyan úgy komiztatok!...Köszönöm!

Köszönöm a díjakat, amiket kaptam :)

Köszönöm az unokatestvéremnek, aki mindig támogatott, amikor már nem volt kedvem írni ezt a blogot (mert sajnos volt olyan), és be akartam fejezni, akkor ő nem hagyta, és kérte, hogy folytassam, és bátorított, hogy írjam végig...Köszönöm!

Köszönet a húgomnak, aki hasonlóan bíztatott, hogy írjak tovább, és bár nem olvasta el az összes részt, de amit igen, azt dícsérte, és bítatott/bíztat, hogy kezdjek egy új blogba, és ne hagyjam abba az írást....Köszönöm!

Hálás vagyok az olyan komikért, amelyek megsirattak, mert ezek adtak erőt, hogy tovább folytassam! Köszönöm a bátorító kommenteket, ebből tudtam, hogy jó az, amit csinálok, és nem kell abba hagynom!...Köszönöm!

Szóval rettenetesen hálás vagyok, amiért ez alatt a több, mint fél év alatt mindig mellettem álltatok, és szerettétek a történetet! Ti vagytok a világon a legjobb olvasók, nélkületek nem lennék sehol! KÖSZÖNÖM!

Mellékesen szeretném elmondani, hogy jelenleg nem kezdek új blogba, mert kevés időm van, és nem lenne értelme... :( Remélem megértitek! Azonban majd egyszer ha csinálok, akkor ide is mindenképp kiteszem, és szólok, akinek csak tudok! ;)

Akkor ennyit tőlem! Sziasztok! :* :))

36. Rész~ Az utolsó napjaim...

Sziasztok! Sajnálom a rengeted késést, meg sem érdemlem az olvasóimat, meg azt sem, hogy az előző résszel is annyit késtem, mégis 10 kommentet kaptam.. Köszönöm! 
Nos, elérkeztünk ide is, ez az utolsó rész...próbáltam a végét végül kevésbé szomorúra írni, hát..remélem azért tetszik! :) Jó olvasást! :))

*December 31., kedd, éjjel, valamikor 12 óra előtt, Catrin szemszöge*

A szilvesztert általában mindenki a barátaival, családjával tölti. Buliznak, beszélgetnek, élvezik egymás társaságát, és együtt várják az Új évet. Én a nevelőotthonban ülök, a szobámban, karaimban tartom az egy szem lányom, aki még csak egy hónapos. 2 nap. Ennyi időm maradt vele. 2 nap múlva én semmivé leszek. Itt kell hagynom őt, Eleanort, Harryt….

Amelia már majdnem elaludt, mikor nagy meglepetésemre vendégem jött. Eleanor lépett be az ajtón.

- Szia! –köszönt, mire gyorsan csendre intettem, de már késő volt. Mia felébredt. –Felkeltettem? Ne haragudj! –suttogott.

- Semmi baj, már mindegy. - nyugtattam meg. –Miért jöttél?

- Angela, tudom, hogy mérges leszel, de van itt valaki, aki szeretne beszélni veled.

- Ki?

- Harry….

- Mi? Miért hoztad ide?

- Nem akartam. Próbáltam lebeszélni róla, de nem tudtam. És gondoltam, akkor én is jövök vele. Menj ki, és beszéljetek, addig vigyázok Mia-ra, és akkor nem fog róla tudni. Kérlek! Menj ki hozzá. 5 percre, nem több!

- Hah, jó, rendben. –egyeztem bele. Valójában fogalmam sincs, miért tettem ezt. Talán azért, mert még egyszer, utoljára szerettem volna emberként látni, beszélni vele, érezni az illatát…. Átadtam a lányom El-nek, és kimentem a szobámból.

- Szia. De jó, hogy kijöttél! –szólt hozzám rekedtes hangján. Istenem…ez a hang. Úgy fog nekem hiányozni.

- Szia. 5 percig leszek csak itt. –mondtam szigorúan. – Miért jöttél?

- Beszéljük meg! Én nem akarom, hogy vége legyen a kapcsolatunknak. Már nem is tudom, milyen érvekkel vetettél véget köztünk mindennek, de nem is érdekel. Kezdjük teljesen elölről, kérlek!

- Nem lehet.

- Miért?

- Csak mert nem. Harry, én..én nem akarok tőled semmit. Nem szeretném, hogy az életem része legyél. Te a világ leghíresebb bandájának énekese vagy. Rajongók milliói szerelmesek beléd… - nem tudtam teljesen befejezni a mondókám, mert megfogta a kezem, és ő kezdett beszélni.

- De nekem nem az a millió kell. Hanem te! –arcával egyre közelebb hajolt enyémhez. Meg akart csókolni, de elhajoltam, és kezem elrántottam övéből.

- Nem tudnám végigcsinálni mindazt, amit Eleanor. Sajnálom.

- Akkor tartsuk először titokban….

- Nem. Nem akarom, hogy miattam titkolózz a rajongók előtt. Előbb-utóbb úgyis kiderülne, hogy hazudtál, és akkor akár meg is utálhatnak ezért. Lássuk be, a mi kapcsolatunknak nincs jövőre.

- De ha csak barátok lennénk?

- Nem. Te nem bírsz csak a barátom lenni…. –Ahogy én sem neked.. mondtam magamban.–Sajnálom, mennem kell. Letelt az 5 perc. –ahogy megfordultam, megint elkapta a kezem, és visszarántott.

- Nem engedlek el. Nem tudlak.

- Muszáj lesz. Harry, kérlek menj el. Ne nehezítsd tovább a dolgokat! Így sem egyszerű. Sajnálom. –újból kirántottam kezem szorításából, ám ekkor a közelben található templom tornyából haragszó ütötte meg a fülem. Ehhez társult sok tűzijáték robbanása, fiatalok ordibálása. Ezek a hangok tudatták velünk, hogy eljött az Új év. Egy könnycsepp gördült ki a szememből. Az időm vészesen fogy. Hátrafordultam Harryhez, lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára. –Boldog Új évet! –suttogtam.

- Boldog Új évet. –mondta ő is.

- Most menj, bulizz még egy kicsit a barátaiddal… szia! –köszöntem el, azt hiszem, most már véglegesen, és bementem a szobámba. A könnyeim patakokban folytak, próbáltam őket visszafojtani, de nem nagyon sikerült.

- Angela! Nyugodj meg, minden rendben lesz! –próbált vigasztalni Eleanor. A babaágyban fekvő Amelia hirtelen sírásba tört ki. Felkaptam a fejem, és a lányomhoz siettem. Kivettem őt az ágyból, és karjaimba zártam. –Látom, nem békültetek ki. –suttogta a mellettem álló barátnőm. Tudtam, mire érti, ezért csak némán megráztam a fejem. –Sajnálom. Angela, ugye nem baj, ha most megyek? Louis már biztosan vár, és nem kizárt, hogy Harry még itt hallgatózik az ajtóban. Legalább őt is elküldöm.

- Nem, dehogy! Menj csak. És boldog Új évet!

- Hah, teljesen kiment a fejemből. –nevetett. –Neked is boldog Új évet! Szia! – megölelt, és elhagyta a szobám. Újra kettesben maradtam imádott lányommal. Szegénykém, nem értette, mi van. Az ablak bár zárva volt, a hangos durranásokat mégis nagyon jól lehetett hallani, és ettől nem tudott elaludni, és még meg is rémült mellé. Órákon át csak ringattam karjaimban, és halkan énekeltem neki. Éjjel 2 körül végre sikerült elaltatnom. Befektettem a babaágyba, még dúdolgattam neki pár dalt, aztán csak néztem, ahogy nyugodtan, békében alszik. Szempilláim egyre nehezebbnek biszonyultak, ezért bedőltem az ágyba, és már aludtam is.

*Január 2., kora reggel, 7 körül, Catrin szemszöge*

Az éjjel semmit nem aludtam. Folyton csak mocorogtam, felkeltem, járkáltam a szobámban, vagy Amelia-t néztem, ahogy alszik. Egy éve rettegek ettől a naptól, ami most eljött. Ma vége. El kell mennem. Harry nem szeretett belém úgy, ahogy kellett volna, ezért nincs itt keresni valóm.

Amelia még alut, én pedig az íróasztalomnál ülve egy papír fölé görnyedtem. Úgy döntöttem, hagyok egy búcsúlevelet Harrynek. Kis hezitálás után fogtam egy tollat, és írni kezdtem:

„Kedves Harry!

Tudnod kell valamit. Vagyis sok mindent. Az első, amit szeretnék elmondani neked, hogy mindennél jobban szeretlek, és tudom, hogy te is szeretsz engem, de nem úgy, ahogy kellene. Te még mindig Catrint szereted, ne próbáld tagadni, tudom, hogy így van.

Lehet, hogy azért, amit most teszek, a pokolra jutok, de meg kell tennem. Én vagyok Catrin Swam! Képzelem, hogy most milyen mérges lehetsz, hogy ilyennel viccelődök. De ez nem vicc! Én vagyok. Mikor meghaltam, az angyalokhoz kerültem. A te őrangyalod lettem hosszú időre. Aztán valamiért esélyem nyílt arra, hogy visszajöjjek a földre, és ember lehessek egy teljes évig. Még maradhatnék...de mégsem. A feltétel az volt, hogy belém kell szeretned, de úgy, hogy a szerelmed igaz és tiszta legyen. Hogy már ne Catrint szeresd teljes szívedből. Ha ez sikerült volna, akkor maradhatnék, de mivel nem, ezért vissza kell mennem az angyalokhoz. Próbáltam közel férkőzni hozzád, hogy ez sikerüljön, de valahogy nem jött össze. Mikor én próbálkoztam, te löktél el, mikor a végén te próbálkoztál, én löktelek el. Azt nem tudom, hogy neked erre mi okod volt, de az enyémet leírom. Teherbe estem, tőled! Nem akartam, hogy ezt megtudd, és ez miatt maradj velem, nem akartam tönkre tenni a karriered! Remélem hiszel nekem! El kell hinned, hogy én vagyok Catrin. Velem voltál Párizsban kirándulni, amikor hazafele lezuhant a gép, és meghaltam. Én adtam neked a puzzles nyakláncot. Én voltam az, akivel először megpróbáltál csak barát lenni, de végül nem bírtuk egymás nélkül, és járni kezdtünk. Remélem, elhiszed, de ha nem, akkor már úgyis mindegy, mert ha ennél több dolgot sorolok sem fogsz hinni nekem.

Ha nem tartasz idiótának, és bízol bennem, akkor kellene egy kis segítség. Kérlek szépen, vigyázz Amelia-ra, a lányodra! Nem azt akarom, hogy te neveld fel egyedül, hogy vidd el haza magadhoz, mert ezt nem kérhetem, hisz neked megvan a magad híres élete. Amit szeretnék, hogy küldj neki pénzt majd ha idősebb lesz, hogy ne szenvedjen hiányt semmiből, hogy olykor látogasd meg. Kérlek! Ő a te lányod is!

Ami a kettőnket illeti. Én teljes szívemből szeretlek téged! Nagyon fáj, hogy nem lehetünk együtt soha többé. De ha nem ítélnek el a pokolra amiatt, hogy ezt elmondtam neked, akkor föntről mindig vigyázni és figyelni fogok rá, ígérem! Tudom, hogy te is szeretsz, és mindezt nem azért mondtam el, hogy bűntudatod legyen, hogy nem szerettél bele az új énembe! Nem, csak egyszerűen tudod kell!
Lehet még egy utolsó kívánságom? Ezt az egész angyalosat ne említsd senkinek! Senki nem tudhat erről!

Azt hiszem, levetem a végéhez ért. Kívánok neked minden jót, hogy tovább tudj ezen az egészen lépni, hogy találj egy kedves lányt, akivel szerencsésebb kapcsolatod lesz, mint velem! A mi szerelmünk igaz volt, de úgy látszik az élet nem azt szánta nekünk, hogy együtt legyünk. 
Kimondhatatlanul szeretlek!

Catrin Swam/Agela Frey”

Ahogy ezt a levelet írtam a könnyeim patakokban folytak arcomról. Itt-ott egy-egy könnycsepp a levélre hullott, ezzel eláztatva a papírt. Gondosan borítékba tettem, majd ráírtam: Harry Styles-nak. Remélem, hogy megkapja, és, hogy senki nem fogja elolvasni rajta kívül. Ott hagytam az asztalon, bízva abban, hogy valaki majd átadja neki.

- Catrin! –szólt hozzám egy ismerős hang. Oldalra fordítottam a fejem, és Alice-al találtam szembe magam. –Nem maradt sok időd. Búcsúzz el a lányodtól. Hamarosan eltűnsz az emberek közül, és újra angyal leszel. –mondta lehajtott fejjel. Zokogásba törtem ki, és a babaágy felé rohantam. Mia már fent volt, és csillogó szemeivel rám mosolygott. Nem akarom őt elveszíteni! Nem akarom itt hagyni, miért ilyen igazságtalan velem, és vele az élet? Ő senkinek nem ártott, mégis szenvedni fog nélkülem, tudom, hisz ő is árvaházban fog felnőni, mint én, és ez nem egy leányálom. Kivettem őt az ágyból, és szorosan magamhoz öleltem.

- Amelia! –suttogtam. –Nagyon sajnálom, hogy itt kell, hogy hagyjalak, de nem tudok mit tenni! El kell mennem, de majd fentről mindig figyelni fogok rád, és majd meglátogatlak, ígérem! Mindig melletted leszek, még akkor is, hogy te nem látsz, vagy nem érzékelsz! Nagyon szeretlek, Kicsim! –öleltem még szorosabban, de azért ügyeltem, hogy ne legyen baja. Visszahelyeztem a babaágyba a még mindig mosolygó csöppséget. Szegény, még semmit nem ért az egészből, de majd talán idővel. Még mindig zokogtam, beletörődve sorsomba. Mia nem fog rám emlékezni, nem fogja tudni, ki az anyja, semmi nem esz rólam az emlékeiben. Puszit nyomtam a homlokára, majd távolodni kezdtem tőle. Éreztem, hogy hamarosan magával ragad az a láthatatlan erő, ami elvisz az emberek közül. Pár pillanat múlva már kezdtem halványodni. Könnyes szemekkel mosolyogtam lányomra, mikor valaki berontott az ajtón. Nem volt más, mint egyetlen szerelmem, Harry.

- Angela! Mi történik veled? –kérdezte kétségbeesetten.

- Harry! Tudnod kell, hogy mindennél jobban szeretlek! –suttogtam erőtlenül. Arra már nem voltam képes, hogy elmondtam, egy levél van az asztalon, amiben minden benne van, csak annyit tudtam tenni, hogy a tárgyra mutattam. Az asztalra kapta tekintetét, és meglátta a levelet.

- Mi ez?

- Szeretlek, mindennél jobban! Ég veled! –köszöntem el. Harry halványodó testem mellé ugrott, és megcsókolt. Még éreztem, ahogy ajkai enyémet érintik, de ez minden. Ez után teljesen eltűntem.

*Harry szemszöge*

- Angela! Angela, hová tűntél? –kiabáltam ész nélkül az üres szobába. Gyorsan kibontottam a nekem szánt levelet, és olvasni kezdtem. Mire a végére értem már arcomat teljesen befedték a könnyeim. –Catrin… - suttogtam halkan.  –Miért? Miért nem lehetünk együtt? Miért kellett kétszer is elmenned, miért? –sírtam. Hirtelen egy kisbaba zokogására lettem figyelmes. Tekintetemmel a hang forrását kezdtem el keresni, majd megpillantottam egy kiságyat, benne a világ leggyönyörűbb gyermekével. –Amelia! –vettem fel a karjaimba óvatosan. –Az én lányom. Jó, sssh, ne sírj! –nyugtattam. –Ne félj, anya elment, de én itt vagyok veled. Vigyázni fogok rád, mindig! –öleltem magamhoz.

*Catrin szemszöge*

Visszakerültem az angyalokhoz. Nem küldtek a pokolra a tetteim miatt.

- Szívből sajnálom, gyermekem! –szólt Andrew. Szomorúan, és még mindig sírva bólintottam, majd magamra hagyott. Lenéztem a nevelőotthonra, ahol Harryt és a lányunkat láttam meg. Minden gondolkodás nélkül lementem hozzájuk a földre. Ott álltam Harry mellett, próbáltam átkarolni, de kezem átment testén. Nem látott, nem érzékelt engem. Nem is fog, soha. Lányomra néztem, ő pedig rám. Hirtelen abbahagyta a sírást, és rám nevetett.

- Vajon ő lát engem?

- Nem teljesen. Csak a fényedet látja, és érzi, hogy mellette vagy, és biztonságban van. Tudja, ki vagy! –mondta a mellettem felbukkanó Alice.

- Mégis hogy lehetséges ez?

- Egy angyal lánya. Látja a fényünket. Ahogy egyre jobban nő, majd fogja látni az alakod, és idővel talán teljesen kirajzolódik majd mindened. Fogja hallani a hangod is.

- Tényleg?

- Igen. Catrin, ez veszélyes lehet, nem szabad többé lejönnöd.

- Miért? Megígértem neki, hogy mellette leszek.

- Nem lehet. Beszélni fog erről az embereknek, bolondnak fogják tartani, vagy ezzel le is leplezhet minket.

- És ha csak akkor lennék itt, mikor már elég érett? És megmondom neki, hogy nem árulhatja el ezt senkinek?

- Nem tudom, meglátjuk. Minden esetre most magatokra hagylak. Legyél itt velük, aztán gyere vissza, és hosszú ideig csak föntről vigyázz rájuk. –adta ki az utasításokat. Fájdalmasan bólintottam, és elment. Hosszú percekig ott voltam velük, aztán visszatértem a most már végleges otthonomba, az angyalokhoz.

*16 év múlva, kívülálló szemszöge*

Amelia Styles szépen növekedett, mára egy gyönyörű, 16 éves tini lány. 
Harry nem hagyta sorsára, kivette az otthonból, és Eleanor segítségével felnevelte. A One Direction-nak ez miatt nem lett vége, ahogy Harrynek sem lett másik barátnője. Még mindig hűséges Catrinhoz, bár tudja, hogy soha nem lehet vele. Imádja a lányát, nagyon jó vele a kapcsolata. Az mindenki számára rejtély maradt, hogy mi történt Angela Frey-el, és az is, hogy a One Direction szépfiújának hogyan lett lánya. Egyedül Harry tudta az igazságot, egészen a mai napig.

*Catrin szemszöge*

16 év telt el, mióta eljöttem. 16 éve csak egy üvegen keresztül nézhettem a lányom. De mára úgy gondolom, elég érett, hogy megtudja az igazságot. Nagyon okos, értelmes, szép lány lett belőle, meg fog mindent érteni. Mindaz ellenére, hogy ezekkel tisztában voltam, mégis rettegtem, hogy ma lemegyek hozzá. Mi van, ha nem fogja megérteni, és mindenkinek elmondja? Mi van, ha elküld, és nem akar látni? Végül erőt vetem magamon, és lementem hozzá, mikor egyedül volt a szobájában.

- Amelia! –szóltam lágyan az ágyon ülő gyermekemhez. Csodálkozva felnézett, hisz eddig nem volt senki a szobájában. –Látsz engem? –kérdeztem félénken.

- Anya?! –lepődött meg. –T-tényleg te vagy az? –kérdezte hitetlenül. –Annyira hiányoztál, mondd, miért nem jöttél hozzám előbb?

- T-tessék? Te emlékszel rám? 

- Igen. Ne kérdezd, hogy ez hogy lehetséges, de igen! Kicsi koromban, emlékszem, mikor elmentél. Emlékszem minden egyes szavadra! Azt hittem, már soha nem fogsz lejönni hozzám, azt gondoltam teljesen elfelejtettél! –mondta, miközben könnyes szemekkel a nyakamba borult. Teste nem hatolt át az enyémen, így meg tudott ölelni.

- Csillagom, dehogy felejtettelek el! Minden nap néztelek téged, minden nap csak te és apád jártatok a fejemben, 16 éven keresztül!

- Úgy hiányoztál! Kérlek, soha többé ne tűnj el ilyen hosszú időre!

- Megígérem!

Hosszú ideig beszélgettünk, majd eljött a búcsú ideje, de megegyeztünk, hogy többet fogom őt meglátogatni, ő pedig nem árulja el ezt az egészet senkinek, kivéve Harryt.

- Mennem kell. Kérlek, akkor ezt mondd el apádnak, de csak neki! És még melléje, hogy nagyon szeretem!

- Rendben. Szia, anya!

- Szia, Drágám! –köszöntem el, és köddé lettem.

*Kívülálló szemszöge*

Amelia mindent elmesélt Harrynek, aki nem tartotta bolondnak, minden egyes szavát elhitte. Ez után Catrin sokat látogatta lányát, de nem volt teljesen boldog. Nem lehetett szerelme mellett, és a lánya mellett is csak korlátozott ideig.

Harry is, és Catrin is nagyon sokat szenvedtek egymás nélkül. Szerelmük igaz, és tiszta volt, mégsem lehettek egymás mellett boldogok. Az élet nem volt hozzájuk kegyes, sőt, sokkal inkább igazságtalan volt. Elszakította őket egymástól, majd újra összehozta őket, és megint elválasztotta. Sokat szenvedtek, küzdöttek egymásért, mégsem lett a történetük vége happy end.

De talán, sok-sok év múlva, majd születik egy lány, akinek lelke Catrin-é lesz, és egy srác, kinek lelke Harry-é. És talán majd ők valahogy egymásra találnak az életben, és így a lelkük együtt lehet, boldogságban, szerelemben.

35. rész~ Megszületett Amelia

Sziasztok! Sajnálom, hogy legutoljára 1 hónapja volt rész, de a nyaram elég sűrű, és nincs sok időm. Nagyon sajnálom, tényleg. :'( Igyekeztem hosszú részt írni, amiért ennyit késtem. Aztért remélem, még akad 1-2 olvasóm... :)

*5 hónappal ezelőtt, mikor Harry elbúcsúzott Agelatól

A 1D házban, Harry szemszöge*

- Mizu? –ült le mellém Chloe.

- Á, semmi… - füllentettem. Már hogy lenne semmi, amikor a lány, aki tetszett Catrin halála után most közli velem, hogy soha többé nem találkozhatunk. Nem, semmi sincs rendben.

- Mondjad! –nógatott tovább. –Látom, hogy van valami. A szokottnál is kedvetlenebb vagy. Ki vele!

- Nincs mit mondanom. –erősködtem tovább, bár tudtam, hogy őt nem lehet átverni.

- Na, jó. Ha mégis, akkor tudod, hol találsz.

- Köszi, Chloe. –szóltam a lány után, aki már majdnem kilépett az ajtón, mikor Niall toppant be rajta, mögötte pedig Zayn volt.

- Szia, Királylány! –emelte meg kissé Niall barátnőjét, megpördült vele, közben pedig megcsókolta. Valami romantikus vígjátékba klassz lett volna, de nekem nem volt kedvem nézni, milyen boldogok, ezért elhagytam a nappalit, és a konyha felé vettem az irányt, ahol Louisba botlottam.

- Kérsz? –nyújtott felém egy tálat, ami tele volt répával. Hm.. miért nem lepődöm meg?

- Nem, inkább majd máskor. Csak vízért jöttem, de kösz.

- Valami gáz van? Furcsa vagy.

- Nem, semmi. –vontam meg a vállam, és megpróbáltam terelni a témát. – Mikor kezdődik a turné?

- Holnap. Először Londonban lépünk fel. Aztán megyünk tovább. Szóval, ideje pakolni. Fél év hosszú idő.

- Ja, tudom. –bólintottam, majd kimentem a konyhából. A lépcsőn felhaladva Eleanorba ütköztem.

- Ó, szia! Nem láttad Lout?

- A konyhában van. –válaszoltam neki, miközben kikerültem. –El! –szóltam utána.

- Igen? –mosolygott.

- Ha megkerested..szóval.. majd ha elintéztétek, amit akartok, beszélhetnénk?

- Persze.. ,de lehet most is, ha gond van.

- Nem, semmi, nem olyan sürgős.

- Oké, ahogy gondolod. Akkor majd megyek. –sietett le a lépcsőn egyenesen a konyhába. Némán felszaladtam a lépcsőn, és meg sem álltam a szobámig. Csak ültem az ágyamon, semmit nem csináltam. Készülődnöm kellett volna a turnéra, de nem tettem. Képtelen voltam rá. Először beszélnem kellett valakivel. Valakivel, akinek elmondhatom, hogy mi bánt. Akinek beszélhetek Angelaról. Akivel Catrinről is beszélgettünk, anno. Ez a valaki pedig nem más, mint Eleanor. Csak ő tudta akkor átérezni a fájdalmam, csak ő állt mellettem. Ezért vagyok biztos abban, hogy ezt is megbeszélhetem vele. Negyed óra múlva kopogtattak az ajtón.

- Ki az? –kérdeztem rekedtes hangon.

- Eleanor. –jött a válasz. A lány meg sem várta, hogy beengedjem, benyitott és már mellettem is ült. –Bocsi, hogy csak most jöttem, de egyszerűen nem tudtam a srácoktól elszakadni. Mindenkinek kellett valami.

- Nem gond. El..tudod, van ez a lány, Angela Frey, és… - kezdtem, majd mindent szépen elmeséltem, ami bántott. Eleanor figyelmesen hallgatta, amíg a végére nem értem, aztán kis töprengés után végül megszólalt.

- És csak így elküldött? Oké, ha tényleg minden így történt, ahogy most elmesélted, akkor azért őt is meg lehet érteni. Bár nem ismerem őt, de szerintem ez az elküldést nem mondta komolyan, csak valamiért nagyon mérges volt. –mondta, mire felcsillant a szemem.

- Szóval.. szerinted ha elmegyek hozzá, mondjuk holnap, akkor kiderülhet, hogy nem rám mérges ennyire?

- Igen, de ez csak egy opció. A másik, tudom, hogy nem fog tetszeni, de ki kell mondanom. Szóval, olyan is lehetséges, hogy van valami, amit nem mond el neked, és az miatt az ok miatt nem akar veled többé találkozni. Fogalmam sincs, melyik a valószínűbb, hisz nem ismerem a lányt, és nem is voltam ott, mikor elküldött, nem tudhatom. Sajnálom. Nézd, ha az van, amit először mondtam, akkor jelentkezni fog, hidd el. Ha a második, vagy netán egy harmadik ok, amit én nem mondtam, akkor pedig inkább hagyd. Tudom, hogy ez most neked nehéz.., de valahogy túl kell lépned rajta, ha nem akar téged látni.  

- Redben, El. Köszönöm! –öleltem át.

- Nincs mit, Harry. Remélem, jelentkezni fog!

- Én is. –kibújt az ölelésből, hogy lássa az arcom.

- Na, most már szeretnék olyan Harrys vigyort látni, aztán mars pakolni!

- Igenis, főnök! –mosolyogtam, majd El elhagyta a szobám, és én neki álltam pakolni. Nem lettem őszintén boldog, de jobban érzem magam most, hogy valakinek elmesélhettem, mi bánt. Jó érzés.

*Catrin szemszöge, július 16.*

Kialudtan és meglepően nyugodtan ébredtem fel, ami a tegnap este történtek után egy kisebb csoda. Gyorsan lezuhanyoztam, megfésülködtem és felöltöztem. Ma be kell mennem a kórházba ellenőrzésre. Lementem reggelizni, majd vissza a szobámba. Összeszedtem a dolgaim, kinyitottam az ajtóm, és már épp elindultam, amikor ismerős hangokat hallottam a földszintről. Az egyik Mrs. Kingslei-é volt, ez biztos. A másik pedig…nem az nem lehet. Vagy mégis? De mit keres itt? A másik hang mintha Eleanoré lett volna. Kimerészkedtem a folyosóra egész a lépcsőig, hogy értsem, miről beszélnek.

- Eleanor, Drágám! Mi szél hozott erre? Már rég nem jártál itt. Gyere beljebb. –köszöntötte Mrs. Kingslei. Aha, akkor jól hallottam. –Kérsz egy kis limonádét? Nemrég készítettem.

- Nem, köszönöm, majd talán később. Egy bizonyos Angela Frey nevű lányt keresek. Úgy tudom, ebben a nevelő otthonban lakik.

- Igen, Drágám. De..megtudhatom, miért keresed?

- Magán ügy, sajnálom. Csak egyszerűen szeretnék beszélni vele.

- Rendben, nem erőltetem, hogy elmond. Csak lehet, hogy nincs otthon, megnézheted, felmész az emeletre, jobbra, a folyosó végén balra a második ajtó.

- Köszönöm. –hallottam El hangját, aki már el is indult felfelé. Gyorsan visszalopakodtam a szobám ajtajához, majd kívülről becsuktam, mintha csak most hagytam volna el. Addigra rég nem látott barátnőm is oda ért. –Öö, szia. Te vagy Angela Frey?

- Szia, igen. –mosolyogtam. Annyira meg akartam ölelni, és elmondani neki, ki is vagyok, annyira hiányzott már, de nem tehettem semmit, csak álltam ott, mint egy idióta. - Segíthetek?

- Nem mehetnénk inkább be a szobádba?

- Ami azt illeti, mennem kellene, de miért ne. Gyere. –nyitottam ki újra az ajtót. Mikor bementünk, mindketten helyet foglaltunk, majd belekezdett.

- A nevem Eleanor Calder, lehet, hogy ismersz, Louis Tomlinson barátnője vagyok, ő a One Direction egyik énekese.

- Igen, hallottam rólad. Minek köszönhetem, hogy te –hangsúlyoztam ki a „te” szót –ellátogatsz hozzám? –mosolyogtam.

- Szeretném, ha most nem egy kisebb hírességet látnál bennem. Azért jöttem, mert beszélnünk kell, Harry Stylesról.

- Tessék?

- Igen, jól hallottad. Hogy miért most jöttem.. nos, mint nyilván tudod, turnéznak, és most éreztem elég biztonságosnak eljönni hozzád. Harry kérte, hogy ne tegyem, de én úgy éreztem, muszáj.

- Aha.. Akkor feltételezem, tudod, kábé mi történt közöttünk.. de nem értem.. miért vagy itt? Már úgysem fog semmi megváltozni, hisz utoljára 5 hónapja láttam, és még 1 hónapig turnézik. Azonban ha haza jön sem változik meg semmi.

- Pont erről akarok veled beszélni. Még minden jóra fordulhat! Nézd, én annyira nem ismerlek téged, sőt, nem is ismerlek, de látom, hogy szenvedsz.

- Tévedsz! Nem szenvedek, már nem.

- Engem nem tudsz becsapni. Látom a szemedben a bánatot, és hidd el, hogy Harry is szenved. Miattad.

„Miattad!” –a szó élesen csengett. Miattam szenved Harry..igen, Elenaornak igaza van, de nem tehetek mást. Nem lehetek vele. Most még szenved miattam, de idővel jobb lesz.

- Lehet.. de nem tehetek mást. Eleanor, te ezt nem érted, és nem is értheted. Nem lehetek Harryvel….

 - De mégis miért? –kérdezte kissé idegesen.

- Bízhatok benned? –kérdeztem vissza lágyan. –Ha elmondok valamit, esküszöl, hogy nem adod tovább sem Harrynek, sem másnak?

- Igen..mondd!- vettem egy nagy levegőt, majd felálltam az ágyamról.

- Terhes vagyok..Harrytől. –mondtam ki. El nagyot nézett, majd leroskadt az ágyamra. Értetlen képet vágott, mire felsóhajtottam.

- M-mikor és hogyan és miért?- sorolta a kérdéseit, miután 1-2 perc múlva magához tért.

- Mindketten részegek voltunk..és csak úgy.. megtörtént. Alig emlékszem rá.

- De akkor miért vagy olyan biztos abban, hogy az ő gyerekét várod?

- Mert mással nem voltam, ez biztos. De nem mindegy? Ha az övé, akkor azért nem lehetek vele, ha másé, akkor meg pláne.

- Miért ne lehetnétek együtt, ha Harryé? Mint egy boldog család.

- Itt a pont! Család. Neki még nem lehet családja, egy hogy fiatal, 19 évesen családot alapítani? Az ilyesmi sosem működik.

- Ti lehetnétek az élő példa. Látom, hogy megőrülsz érte, és ő is szeret téged….

- De akkor mi lenne a One Directionnal? A kettő együtt nem működik. Vagy család vagy karrier. Sajnos mindent nem lehet.

- Értem. Akkor azért nem akarod, hogy tudja, és ezért szakítottál vele időben.

- Igen. Hidd el, hogy teljes szívemből szeretem, de nem lehetek vele.

- Ő is szeret téged.

- Ebben nem kételkedem.. de El..nem csak engem szeret.

- Ez meg hogy érted?

- Catrin.

- Catrin már a múlté. Azon már régen túl van. –bizonygatta. Nem, El, még nincs teljesen túl rajta, és soha nem is lesz. Ha túlenne, akkor arról tudnék, akkor nem kellene elmennem majd vissza az angyalokhoz. De a szerelme irántam még nem elég tiszta és igaz. Arról tudnék…

- Lehet. De már mindegy is. –mondtam végül.

- Angela…. Nem lehetne valahogy mégis megoldani ezt?

- Nem, sajnos nem. Már mondtam, a kettő együtt nem megy, és nem akarom választás elé kényszeríteni. Nem ronthatom el az életét egy gyerekkel.

- De mi lesz veled? Egyedül fogod nevelni?

- Igen. Még itt maradhatok az otthonban. Majd én is beállok nevelőnek, és akkor élhetünk itt.

- És mi lesz az érzéseitekkel? Most mindketten szenvedtek.

- Tudom. De hidd el, Harry hamarosan elfelejt, mert nem fogunk többé találkozni. Én pedig el leszek. –mosolyogtam rá keserűen. –Megígéred, hogy nem szólsz senkinek a terhességemről?

- Igen, meg. Hova indultál, mikor jöttem?

- A kórházba. Csak megnézik, hogy minden rendben van-e. Velem tartasz?

- Igen. –mosolygott, aztán elindultunk.

A kórházban az orvos azt mondta, hogy semmi baj nincs. Már ő is meg tudta mondani, hogy kislányt várok. A szülés ideje kb. december közepére fog esni, de még semmi sem biztos.

*4 hónappal később, november 20.*

Hatalmas fájdalmat érezve ébredtem fel a kórház falai között. Már pár napja bent vagyok, mert fájdalmaim vannak.

- Áách! –kiáltottam hangosan a fájdalomtól. A piros gomb után nyúltam, ami a falon volt. Ez volt a nővérhívó. Megnyomtam, majd pár pillanat múlva egy nővér száguldott a kórtermembe egy orvossal a nyomában.

- Mi a probléma? –kérdezte az orvos.

- A-a fájdalom m-most sokkal erősebb. –próbáltam értelmesen válaszolni. Gyorsan megvizsgált, majd mondott valamit a nővérnek, aki ez után elsietett. –Komoly a baj? –kérdeztem ijedten.

- Szülni fog. Most! –mondta ki, bennem pedig megállt az ütő.

- Tessék? De még nincs itt az ideje.

- Koraszülött lesz. Kérem, próbáljon megnyugodni, és lélegezzen mélyeket!- utasított majd kitolt a teremből, egyenesen a szülőszoba felé. Rajta kívül még 1 orvos és 2 nővér is gyorsan bemosakodtak, majd megkezdődött a szülés. Hihetetlen fájdalmakat éltem át, de megérte, mert 2013. november 20.-án, éjjel 3:30-kor meglátta a napvilágot a leggyönyörűbb kislány a világon, Amelia. Tudtam, hogy ő különlegesebb, mint a többi kisbaba. Ez már akkor kiderült, mikor megszületett, hisz ő nem sírt fel, mint a többi, hanem mosolyogva, csillogó kékes-zöld szemével körbepásztázta a szülőszobát. Az orvosok elvégezték azt, amit ilyenkor kell, majd nem sokkal később a karjaimban tarthattam a lányom. Kimondhatatlanul aranyos, és kicsi volt. Alig lehettem vele pár percet, mert aztán az orvosok visszavették, hogy megvizsgálják, minden rendben van-e, hisz mégiscsak koraszülöttel volt dolguk. Engem is megvizsgáltak, de miután kiderült, hogy velem minden rendben, visszahelyeztek a kórtermembe pihenni. Egy hét múlva elhagyhattuk a kórházat, de még majd fog kelleni kontrolra járni….

Amint hazamehettünk, egyből felhívtam Eleanort, és közöltem vele a jó hírt.

- Ez csodás! Gratulálok, Angela! Most épp nem nagyon érek rá, de délután mindenképp elmegyek meglátogatni titeket!- mondta a telefonba.

- Rendben, várunk! Szia.- köszöntem el, és leraktam. Az egész délelőttöt Mrs. Kingslei-vel és Ameliával töltöttem. A nevelőm megtanította, hogy kell bánni a kicsivel, és megígérte, hogy mindenben segít, amiben csak kell. Miután ő magamra hagyott a lányommal, megjelent Alice és Tom.

- Gratulálok! Hagy lássam! –ujjongott Alice.

- Gyönyörű kislány. Gratulálok! –mondta Tom, és megölelt.

- Köszönöm.

- Felvehetem? –kérdezte izgatottan Alice, és már bele is hajolt a babágyba.

- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet, hisz ő ember, te meg angyal…. –mondtam félve.

- Jaj, Bogaram! Benne angyal vére csörgedezik. Ahogy téged meg tudlak érinteni, úgy őt is. Látod? - érintette meg Amelia kezét, aki megszorította a mutató ujját. Alice kuncogott egyet, majd kiemelte a helyéről. A kicsi békésen feküdt Alice karában, és csak mosolygott.

- Más mint a többi baba. Olyan, mintha nem is lett volna koraszülött. A szemei is csak úgy csillognak.. mintha legalább 1 hónapos lenne. –mondtam.

- Igen, mert te szülted. Te angyal vagy, ezért félig ő is az. –mondta Tom.

- Tényleg?

- Igen. –nevetett Alice.

- És ez nem lesz feltűnő az emberek számára?

- De, meglehet. Ez ellen azonban nem lehet tenni…. –Tom.

- Értem.

- Mennünk kell. Jön Eleanor. –szólt csalódottan Alice.

- Mi? De én még alig láttam. – nyafogott Tom.

- Jöhettek bármikor! –mondtam nekik, majd elvettem Alictól a kicsit, ők pedig köddé lettek.

- Ő volt Alice és Tom! Nagyon kedves barátaim..bizony! –mosolyogtam Ameliára. 2 perc múlva Eleanor kopogott az ajtómon, majd benyitott.

- Sziasztok! Jöttem, amint tudtam. Ne haragudj, de délelőtt fotózásom volt.

- Szia! Semmi baj, tényleg. Addig Mrs. Kingslei tanította, mit-hogyan kell csinálni a babákkal.

- Tényleg, hol van, hadd nézzem!

- A babaágyban. –mutattam az említett tárgy felé, ami a sarokban volt.

- Istenem, de gyönyörű! Megfoghatom?

- Persze! –kivettem, és oda adtam El-nek.

- Ahhoz képest, hogy koraszülött, elég nagy, és nem is néz ki úgy, mintha egy hete született volna.

- Öhm.. tudom, én is furcsálom, de ez van. –mosolyogtam. –Harry hogy van?

- Egész jól. Már nem látom, hogy annyira szomorú lenne, mint mikor kezdődött a turné.

- Mondtam, hogy jól lesz. Ugye nem meséltél rólam és Ameliáról semmit?

- Nem, hisz megígértem. Azt sem tudja, hogy beszéltem volna veled, egyáltalán, hogy ismerlek. Nyugi, ez a mi titkunk.

- És nem akar meglátogatni, vagy ilyesmi?

- De, megfordult a fejében már jó párszor, de mindig lebeszéltem róla.

- Köszönöm.

Eleanorral megint jóba lettünk. Jó érzés visszakapni egy régi barátot, még akkor is, ha nem tudja, ki is vagyok valójában. Egész estig velem volt, sokat beszélgettünk, és babáztunk. Miután hazament, megfürdettem, és megetettem Ameliát, aztán lefektettem. Ahogy beletettem a babaágyba, el is aludt. Nem csodálom, hosszú napja volt. Én is gyorsan megvacsoráztam, lezuhanyoztam, és elmentem pihenni. A szobámba csak a Hold fénye sütött be. Telihold volt, ezért akkora fényt csinált, mintha az éjjeli lámpa világított volna. Odahúztam egy széket a babaágy mellé. Csak néztem, ahogy a lányom édesen és békésen alszik. Olyan kicsi, és védtelen. Belegondoltam, hogy már nem vigyázhatok rá sokáig. Másfél hónap..ennyi maradt. Mi lesz vele az után? Ki fogja megvédeni? Ki lesz az anyja? Az otthonban gondját viselnék, de az mégsem ugyan az. Másfél hónap…ki kell használnom minden percet vele, hisz utána már soha többé nem lehetek mellette….

34. Rész~ Miért kell még mindig szenvednünk? Miért nem lehetünk együtt boldogak?

Sziasztok! Meghoztam az új részt, remélem tetszeni fog! :)

Hetek, sőt hónapok teltek el. Ma pontosan július 15.-ét írunk. Sok minden történt ez alatt a majdnem fél év alatt. Én sikeresen leérettségiztem, de nem jelentkeztem fő sulira, vagy egyetemre, hisz nincs értelme. Ahogy Tom mondta, tényleg terhes lettem. A szülésig még van 4 hónapom. Harry, ahogy kértem, nem keresett. Nem tudom, hogy azért, mert ez volt a kívánságom, vagy, mert nem jutok eszébe, de nekem ez most teljesen mindegy. A lényeg, hogy éli az életét, és szép lassan elfelejt. A pocakom folyamatosan nőtt. Szerencsére, Mrs. Kingslei mindenben segít, amiben csak tud.

Meleg, napfényes nyári reggelre ébredtem. Gyönyörű idő volt, ezért gondoltam, kimegyek sétálok a parkban Hilaryvel. Felöltöztem, majd rá is adtam valami szép nyári ruhát, és elindultunk. Már egy ideje sétáltunk, mikor érdekes kérdést tett fel nekem.

- Mikor születik meg a testvérem? –kérdezte, és megállt.

- Tessék? –néztem rá furcsán.

- A testvérem. Aki itt van bent! –mutatott a hasamra. Most már leesett. Felnevettem, és megfogtam a kezét, így sétáltunk tovább.

- A gyerek, aki hamarosan születni fog, nem a testvéred. Nem én vagyok az anyukád.

- De te mindig olyan jól bántál velem. Úgy érzem, te vagy az anyukám. Miután apuciék a nevelő otthonba hoztak Catrin vigyázott rám mindig. Olyan volt, mint te. Ő is folyton gondoskodott rólam. De aztán ő elment, és jöttél te. Angela, annyira szeretlek! –bújt oda hozzám. Könnyek gyűltek a szemembe. Ez a csöpp lány, aki még ilyen kicsi, és mégis annyit szenvedett. Akit tényleg úgy szeretek, mintha a lányom lenne.

- Én is szeretlek, Kincsem! –letöröltem könnyeim, majd tovább mentünk. Ekkor egy fuvallat söpörte hátra hajam, majd halk suttogást hallottam.

- Azonnal menjetek haza. Beszélnünk kell! –ismertem fel Alice hangját.

- Haaah –sóhajtottam.

- Mi a baj?

- Semmi, csak, mintha rúgott volna a baba. Gyere, menjünk haza, jobb lesz, ha lepihenek. –nyugtattam meg a kislányt, és elindultunk. Mikor hazaértünk átadtam Hilaryt a nevelőknek, azzal, hogy én lefekszem pihenni, vigyázzanak rá. Mikor beértem a szobámba, bezártam az ajtót.

- Alice! Tiszta a levegő, jöhetsz! –szóltam, majd megjelent angyal barátnőm, Tommal együtt. – Sziasztok! De jó, titeket látni, már úgy hiányoztatok!

- Szia! –köszöntek egyszerre, de ők koránt sem voltak olyan vidámak, mint én.

- Valami baj van? –kérdeztem aggódva.

- Catrin, kérlek ülj le. –szólt Alice.

- Mi? Mi van?

- Nyugodj meg, nem jó ha idegeskedsz! – fogta meg a karom Tom, és leültetett az ágyra. –Rendben vagy?

- Igen. Ki vele, mi történt?

- Amit most mondani fogunk, azt nem lesz egyszerű feldolgoznod. Kérlek ne idegesítsd fel magad nagyon, mert az árt a babádnak. –Alice.

- Ilyen nagy gond van? Jó, megígérem.

- Tudod, te angyal voltál, és az volt a feladatod, hogy jó útra térítsd Harryt. És azzal a feltétellel élhetsz itt tovább, mint 1 év, ha őszintén beléd szeret. –Tom.

- Igen…

- És ez még mindig érvényes. Mivel a baba hamarabb megszületik majd, mint január 1., amikor ide jöttél, és ha Harry nem szert beléd, akkor vissza kell jönnöd hozzánk, ám a gyermek nélkül. –Alice.

- Mi? Nem, ez nem lehet, nem hagyhatom magára! Nem lehet árva! –kezdtem hisztizni.

- Ne, kérlek, Catrin, higgadj le, mert ha nem, akkor lehet, hogy a világra sem tudod hozni épségben! –utasított Alice.

- Lehet, hogy jobb is lenne neki. Itt fog maradni egyedül 1 hónaposan anya nélkül. Az apja pedig azt sem tudja majd, hogy létezik.

- Ezen lehet változtatni. –Tom.

- Nem! –ráztam meg a fejem, könnyes szemmel. –Harry élete nem mehet ez miatt tönkre. Nem tudhatja az igazságot. De te…te miért nem mondat ezt nekem? Akkor még nem volt késő az abortuszhoz! –támadtam meg Tomot.

- Akkor még nem tudtuk. Most mondták el, amint meghallottuk egyből jöttünk. –szólalt meg  a srác védelmére Alice.

- Ez nem lehet. Miért, miért büntet engem ennyire a sors? Nem szenvedtem még eleget? –zokogtam. – De ha még én ki is készülök teljesen, az már nem érdekel, de ő? Ő még világra sem jött, még semmit nem tette, de máris meg van pecsételve a sorsa, ami nem ígérkezik valami fényesnek.

- Tom, kérlek magunkra hagynál? Megpróbálom megnyugtatni. –fordult Alice Tomhoz, aki engedelmesen bólintott, majd köddé vált. – Oké, akkor beszélgessünk. Mit szeretnél, ha fiú lenne, vagy lány?

- É-én azt hiszem, azt, hogy lány. –szipogtam. – De nem mindegy, hisz nem leszek vele! –sírtam tovább.

- Jaj, Catrin! Kérlek, nyugodj meg! Itt lehetsz vele. Angyalként. Őrizni fogod őt.

- Te ezt nem érted! Az nem ugyan az, mintha vele lennék emberként. Nem dajkálhatom majd meg, nem vigasztalhatom meg, ha éjjel sírni kezd, nem… egyszerűen nem lesz anyja. Alice, segíts! Nem lehet, hogy elviszem magammal az agyalok közé, vagy vele maradok, amíg nem lesz nagyobb?

- Az utolsó sajnos teljesen kizárt. Az első.. nem tudom. Megkérdezhetem, de én nem fűznék hozzá túl sok reményt. Sajnálom.  –hajtotta le a fejét. Tovább sírtam, majd oda jött az ágyamhoz, leült mellém, és megölelt. –Kérlek nyugodj meg. A lányod miatt! –erre felkaptam a fejem.

- H-honnan v-veszed, hogy lány lesz?- kérdeztem, mire csak elmosolyodott.

- Én tudom. Ahogy Tom tudta, hogy terhes leszel, úgy én tudom, hogy kislányod lesz. –mosolygott, és próbált jobb kedvre deríteni.

- Köszönöm, hogy itt vagy velem! –hálálkodtam.

- Hisz barátok vagyunk. És amikor nem voltam közvetlen melletted, akkor is végig veled voltam.

- Tudom.

- És… mi lesz a neve?

- Ah.. ezen még nem is gondolkodtam.

- Akkor épp itt az ideje. Mit szólsz a Bellához?

- Nem.. valahogy.. az túl egyszerű, nem? Valami különlegeset szeretnék neki adni, hisz ő maga is különleges lesz. Elvégre, egy világhírű srác az apja, az anyja pedig meghalt, angyal lett, és megint ember, majd újra angyal lesz. –nevettem.

- Teljesen igazad van –mosolyodott el ő is. -Catrin.. tudod, van még egy mód, hogy vele maradhass. Ha Harry beléd szeret.

- Tudom, de vele már nem fogok beszélni.

- De miért nem? Kérlek, ha tudná, hogy mi van veled, biztos melletted maradna.

- Épp ez az, amit nem akarok! Magamhoz láncolni egy véletlen miatt. Ez a gyerek nem szerelemből fog születni. Mindketten ittasak voltunk, ezért is történt mindez. Ha elárulnám neki, akkor kényszerből lenne velem, de attól nekem nem jobb. Szeretnie kell, igazából, tiszta szerelemből. És nem akarom kényszeríteni, hogy szeressen, mert a szerelemnek szívből kell jönnie…. Érted már?

- Igen.. igazad van, sajnálom. –sóhajtottam, majd mosolyt erőltetve megszólaltam:

- Akkor, tovább találgatjuk, mi legyen a neve?

- Persze! –szólt mosolyogva. –Lola?

- Hm.. nem rossz, de szerintem nem az igazi. –felkeltem, és járkálni kezdtem. 2-3 perc után kissé hangosan szólaltam meg, mire Alice összerezzent, és amin épp gondolkodott hirtelen elszállt a fejéből. – Megvan! Legyen Amelia!

- Tényleg, ez nagyszerű név. –mosolyogtunk Alice-val.

- Mit szólt, Kicsim? Jó lesz az Amelia? –simogattam a pocakom.

- Biztosan fog neki tetszeni.

- Szerinted fog tőlem valamit örökölni?

- Egész biztos.

- Jaj, úgy szeretném már a karomban tartani, de mégsem akarom, hogy a világra jöjjön, mert akkor az azt fogja jelenteni, hogy már csak kevés időt lehetek vele.

- Ne búsulj. Az még messze van, élj a jelenben! Élvezd az életed emberként, mert ha újra angyal leszel többé nem lehetsz már az.

- Tudom.. és mi van Liammal és Samathaval?

- Öhh… jól vannak, szerencsére dúl a love, szóval minden rendben lesz.

- Hogy bírod?

- Már hozzá szoktam. Különben is.. én tényleg szerettem, szeretem Liamet. Számomra az a legfontosabb, hogy ő boldog legyen, és mivel velem nem lehet az, így örülök, hogy mással igen.

- Hm.. igen, ez az igazi szerelem. Amikor nem te vagy, és nem az a fontos, hogy te mit érzel, mit szeretnél, hanem a másik. Tudod, Alice, felnézek rád. Mindenért. –mondtam, majd megöleltem. Ő az egyetlen barátnőm. A többi, akik voltak csak a régi énemet ismerték, aki már halott. Ő viszont mindegyiket ismeri. Teljesen meg tud érteni, hisz hasonló csalódások érték, mint engem. Bármit meg tudok vele beszélni. Örülök, hogy itt van velem. –És, mit tudsz a többiekről? –löktem el kicsit magamtól, hogy láthassam az arcát. –Chloe és Niall, El és Lou? Zayn? Harry? Olyan rég láttam őket. Hiányoznak..és az a legrosszabb, hogy már nem is láthatom őket viszont. Szemtől szemben legalábbis nem.

- Mindenki jól van. Chloe és Niall kapcsolata egyre erősebb. Már a rajongók is megkedvelték a lányt, és megbarátkoztak a tudattal, hogy együtt vannak, bár ezt nem volt könnyű elérniük. El és Lou kapcsolata azóta a veszekedés óta egyre csak javul. Lou titkon azt tervezi, hogy hamarosan megkéri a barátnője kezét, de ezt még senkinek nem mondja el. Zayn találtmagának egy csinos lányt, akivel még nem járnak, de nagyon össze voltak melegedve, csak sajnos a turné miatt, most keveset tudnak beszélni. A neve Perrie, a Little Mix egyik énekese.

- Igen, már hallottam róluk. Az a szőke, ugye?

- Aha, helyes lány. Harry pedig..ő játssza, hogy boldog, de belül össze van törve.

- Miért?

- Miattad.

- Tessék?

- Jól hallottad. Szeret téged, csak a szerelme sajnos nem olyan erős és tiszta. Fél, hogy elveszít. Nem akar megint csalódni, nem akar megint elveszíteni valakit.

- Pedig elfog. Sóhajtottam keserűen. Én ezt nem értem… miért büntet miket az élet? Miért nem hagyja, hogy együtt legyünk boldogan? Már annyit szenvedtünk…. De, még ha én nem is leszek boldog, és továbbra is csak szenvedést kapok, oké, elviselem, de Harry legyen az. Vagy ennyire rosszul csinálunk valamit? Hol hibáztunk, hol volt a gond? Nem kellet volna Párizsba repülni, és akkor nem halok meg?

- Nem hiszem, hogy itt a gond, mert ha meg kellett halnod, úgyis meghaltál volna.

- Akkor ott, hogy visszajöttem?  Erősnek kellett volna lennem, és azt mondanom: NEM az ajánlatra? Akkor lehet, hogy Harry is jobban lenne.

- Ezt kötve hiszem. Te nyitottad fel a szemét. Ha te nem jössz, lehet, hogy most is a régi szobádban ül, és kesereg.

- Akkor hol? Lehet… lehet, hogy nem is kellett volna megismerkednem vele. Talán ott van a hiba, amikor El bemutatta Louist. Ott kezdődött minden. Hisz ő vitt el a 1D házba, ott ismerkedtem meg Harryvel, és bár a kapcsolatunk először kicsit haragosan indult, de aztán megbékéltünk.

- Tudod, Catrin, nem hiszek a véletlenekben.  Ha megismerkedtél vele, az azért van, mert így kellett lennie. Ez a sors. Mindent ez irányít. Lehet, hogy ez volt a cél, és jó úton jártok. Lehet, hogy nektek nem most kell össze jönnötök. Talán, majd egy másik életben. De az is lehet, hogy nem. Talán ez volt nektek megírva. Hogy szenvedjetek egymásért, aztán mégse legyetek együtt. Tudom, ez szomorú, de van ilyen.

- Tudom.. csak nehéz elfogadnom.

- Na, jó, azt hiszem, ideje mennem. Pihend ki magad, fárasztó napod volt. Holnap lejövök, megnézem, hogy vagy! Szia! Álmodj szépeket!

- Szia, köszönök mindent! –intettem, és Alice eltűnt. Az órám éjjel kilencet mutatott. Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam az arcom, hogy eltűnjenek a sírás nyomai. Már épp le akartam feküdni, amikor valaki kopogott az ajtón. Gyorsan odaugrottam, és kinyitottam. Mrs. Kingslei állt velem szemben.

- Segíthetek? –kérdeztem.

- Csak jöttem megnézni, hogy minden rendben van-e.

- Igen, jól vagyok, köszönöm.

- Nem vagy éhes? Nem ettél semmit.

- Nem, most nem tudnék enni, de köszönöm.

- Biztos? A babának fontos lenne.

- Nem, mert nem érzem túl jól magam, inkább lefekszem, és majd holnap eszek.

- Ahogy gondolod, erőszakolni nem fogom. Akkor jó éjt, pihend ki magad.

- Jó éjt! –köszöntem el, kiment, majd lefeküdtem. Ez a mai nap nagyon fárasztó volt, ezért ahogy lecsuktam a szemem, már aludtam is.